dr. Bayer-Szalai Eszter

Sziasztok! 

Eszter vagyok, a Manimal Boulder Mászóterem egyik kigondolója, édesanya, feleség és leginkább – minden igyekezetem szerint – önmagam. Mindig másztam (amikor nem vízben voltam). És időről időre kiderült, nagyon sok sportág kipróbálása után, hogy csak mászni szeretek igazán. 

Még az egyetem alatt találkoztam a műfalas falmászással, amit egy barátom mutatott meg (köszi!). Köteles mászással indult a történet és reszkető lábbal széles vigyorral értem földet az első visszaeresztésből. Valami visszafordíthatatlanul elkezdődött. Aztán bemerészkedtem a boulder terembe, ami végképp maradandó szerelem lett.

Másik nagy passzióm az akadályfutás, leginkább a Spartan Race-ek világa, ahol újra és újra legyőzöm önmagam. A versenyhangulat és a dübörgő AC/DC semmihez sem fogható. 

Számomra az egyik legkedvesebb dolog a falmászásban a közösség. Az a közvetlen és őszinte figyelem, amivel ismeretlenül is támogatod a másikat. A közös ötletelés, hogy hogyan tudnád megoldani az adott problémát. Szeretem a falmászásban, hogy közösséget teremt. Mindezeken túl saját magamon is megtapasztaltam, hogy milyen gyorsan meg lehet erősödni és a sok gyakorlás, és ahogy minden sportban, a rendszeresség, itt is milyen sokat számít.

Foglalkozásaimon gyerekeknek és kezdő mászóknak szeretném megmutatni azokat az alapokat, amikkel érdemes elindulni a mászósport világába.

Call Now Button